Botrány! Már megint perrel fenyegették meg a Subbát!!
Bizonyára emlékeztek még arra a tavaly augusztusi posztunkra, amiben beszámoltunk két világhírre törő magyar találmányról, az AIDS és ezer más betegség gyógymódjáról, két forradalmi műszerről a MATÉRIA IDENTIFIKÁNSról és a PSZICHONEURO-KIBERNÁTORról.
Nos, fél évvel később, (azaz a tegnapelőtt) kissé felkavart lelkiállapotra utaló levelet hozott a fényposta állítólag magától a feltalálótól, dr. Vida Richárdtól - kicsit azért vagyunk bizonytalanok, mert a feltaláló oldalán emailcímként a vidric@msn.com, míg nekünk a vidric@fibermail.hu-ról küldték a fenyegető levelet.
Na mindegy, vágjunk bele, és akkor MOST tényleg meg is sértjük a levéltitkot (ha már előző posztunkkal ez nem sikerült). Ezt írta nekünk szó szerint a doktor úr:
Kösz a reklámot! Nincs szükségem rá! A gyalázkodó kommentálásodat korrigáld! Ha nem, beperellek levéltitok-sértésért, hitelrontásért!
Sok(k)ba fog kerülni!!!!
Ki vagy! Ártani akarsz nekem? Megbeszélhetjük! Ha valamit nem értesz, kérdezz! Nem tanították az iskolában?
Tehát, korrigálod, vagy leveszed!
Dr. Vida Richárd
Így utólag bevallhatjuk, hogy tavaly, amikor megkaptuk Vida úr hivatalos közleményét, majd annak nyomán megtaláltuk az ő oldalát, nem kicsit gyanakodtunk arra, hogy ez a pszichoneuro-kibernátor valami "gyógyító webgömb" jellegű kamuság, átverés, médiahekk, esetleg gyagya politikai poén. Aztán azért utánanéztünk pár dolognak, megkérdeztünk pár embert, és végül úgy döntöttünk, hogy hagyjuk a fenébe az egészet, nem illik elhivatott feltalálókkal bíbelődni, van nekik elég bajuk nélkülünk is.
De most, hogy így ránk támadott valaki (esetleg tényleg maga a mester), láthatólag a találmány védelmében, nem titkolhatjuk el ország-világ előtt az alábbi, kicsit régi keltezésű, de azért maximálisan hiteles levelet a Semmelweis Egyetem Dékáni Hivatalától:

Itt nagyban megtekinthető az egyetem válaszlevele.
Vagy tényleg nem illendő ilyen kibernátorokkal bíbelődni és most szálljunk magunkba és sürgősen szégyelljük el magunkat, azért amit tettünk?
Az utolsó 100 komment: