Akiknek nem szenvedélyük az etimológia, azokat is érdekelni szokta a kevésbé szalonképes szavak eredete.

Rendszeres kommentelőnk teszi fel a kérdést, hogy vajon szláv jövevényszó lehet-e a punci? Nos, mint már sokszor elmondtuk, ha ilyen kérdés merül fel, akkor A magyar nyelv történeti etimológiai szótárához érdemes fordulni. Ebből megtudhatjuk, hogy a punci nem szláv, hanem német jövevényszó. A német argóban a punze 'női szeméremtest, hüvely; prostituált' jelentésben fordult elő, a bajor-osztrák argóban 'tömzsi személy vagy tárgy; nagy mellő nő; női szeméremtest' jelentésekben bukkan fel. Eredeti jelentése 'fémjel; öntőforma; jellel hitelesített űrmérték' volt, ebből fejlődhetett ki a 'női hüvely' jelentés.

A punci szócsaládja egyébként igen gazdag, a 16-18. századi használatos volt a ponc, mely fémjelet, illetve a fém megmunkálására szolgáló vésőt jelölte (ez utóbbiból persze inkább a 'férfi nemi szerv' jelentés kialakulását várhatnánk), illetve az ebből képzett puncol 'fémjellel ellát' ige. A német szó az olasz punzone 'lyukasztó, fémjelző, fémjelzés' szóra vezethető vissza, ami viszont a latin punctio 'szúrás' szóból ered. (Ha a magyar szlengben előforduló megszúr 'nemileg magáévá tesz' kifejezésre gondolunk, azt kell hinnünk: a szó arra volt predesztinálva, hogy előbb vagy utóbb valamilyen nemiségre utaló jelentést vegyen fel.)

Ebből pedig már sejthetjük, hogy a punci rokonságban áll a ponttal, mely a latin punctum német folytatójának, a Punktnak az átvétele. S jót tesz egy cikknek, ha poén van a végén, eláruljuk, hogy a poén is a punctum folytatása, de csak a 'pont (játékban)' jelentésben: a latin szó folytatója a francia point, mely átkerült a németbe (Point). A poén 'csattanó' viszont a latin puncta 'szúrás, csúcs' folytatója, a franciában pointe 'hegy, csúcs; szeg, szög; felszökés (pl. áraké); hosszú földnyelv; csattanó' alakban folytatódott, és utóbbi jelentésében került át a németbe (Pointe). Bár a magyarba német hatásra került, a hangalak nem a némethez, hanem a franciához áll közelebb.

VIA