Olyan gyönyörű a Blikk mai ömlengése Claudia szeretőjéről, hogy ilyen aljasul megfogalmazott történetet még sosem olvastunk. Pokol hangoskönyv!

A Mokka felelős szerkesztője egy Pest megyei kisváros négylakásos társasházában él, legalábbis a postaládára kitett névtábla szerint. Napok óta nem látták ugyanis hazajönni a lakók. Pedig minden adott lenne ahhoz, hogy ne más mellett keresse a boldogságot.

(A cikk írója ötven év körül, a napja jelentős részét neylon otthonkában, egy apró padon ülve tölti a háza előtt elhaladó autók, és szomszédok lesegetésével két befőtt főzés között)

Ő mégis újságok címlapján szerepel Clau­diával összebújva egy-egy lesifotón.

(Őngól!!!!)

Mit lehet ilyenkor kérdezni?

(Semmit bazdmeg?)

S persze mit mondhat ilyenkor egy szoptatós, magára hagyott dühös anya, aki az égadta világon semmiről nem tehet? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarognak a fejünkben, amikor hosszas tépelődés után végül úgy döntünk, hogy becsöngetünk.

(EPIC!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!)

- Mit várnak tőlem? Mit kellene mondanom? Arra kíváncsi, hogy bla bla bla bla? Lehetetlen, szívfacsaró egy helyzet. Egy esetlen „Vigyázzon magára!" után halkan elköszönünk. Kifelé menet szóba elegyedünk még egy-két szomszéddal. Ám ez már csak arra jó, hogy még jobban át tudjuk érezni a cserbenhagyott asszony helyzetét.

(EPIC!!!!!!!!!!!!!!!!!!)

A széthullott család másik szomszédja szerint kevés az esély arra, hogy Péter visszatérjen a feleségéhez.
- Pétert másfél hete láttuk utoljára. Eljött, és lenyírta a füvet - mondta a szomszéd. - Viktória nagyon maga alatt lehet, az utóbbi időben ugyanis elhanyagolja a dolgait. Gyönyörű virágai vannak, de lassan teljesen elhervadnak. Senki nem locsolja már a növényeket.

(Ezzel a gyönyörű kiutalással a pinára elbúcsúzni? Leborulunk.)